Égető szükség van új globális irányelvekre az emberekért és a természetért

 „Égető szükség van új globális irányelvekre az emberekért és a természetért” fogalmaz Marco Lambertini, a Természetvédelmi Világalap (WWF) főigazgatója.

A WWF által kiadott, 20. Élő Bolygó Jelentés drámai adatokkal hívja fel a figyelmet bolygónk pusztulására. Hogy kiemeljünk párat:

– A tengeri madarak több, mint 90%-ának a gyomrában található műanyag.

– Emellett az elmúlt 5 évben 60%-kal csökkent a gerinces állati fajok élőhelye a Földön.

– Az elmúlt 50 évben 190%-kal nőtt a biológiai lábnyomunk.

 

A jelentés továbbá beszámol a biológiai diverzitás rohamos csökkenéséről. A WWF szorgalmazná a természet politikai jelentőségét, hiszen a „természet az egyetlen otthonunk”. A fajok kihalásának megakadályozásért és a szennyezés csökkentéséért azonban egyaránt kell tenni fogyasztói, közösségi, állami és nemzetközi szinten.

A zárlat megfogalmazza, hogy a mostani generáció az első, akik látják és érzékelik, hogy az emberi faj milyen hatalmas nyomást gyakorol a természetre. Talán ez a generáció az utolsó, akik tehetnek ennek visszafordításáért. Az elkövetkezendő két év „sorsdöntő az emberiség történetében”.

 

A változás csak akkor tud bekövetkezni, ha mindannyian, közösen vesszük kezünkbe az irányítást.

A mindennapi odafigyeléssel, aprónak tűnő döntésekkel, akár egy kis anyagi befektetéssel hatalmas változást lehet elérni, amit meg fognak hálálni a jövő generációi!

Lebomló termékekért fordulj az EcoHills-hez!

Válassz lebomlót, válassz EcoHillst!

A jelentés ezen a linken érhető el: http://wwf.hu/media/file/1540880459_LPR_2018_summary_final_HUN.pdf